A felütött tojásokat keverjük el egy csipet sóval, a tejjel és a liszttel, és kb. 2-3 evőkanál olajjal (Van, aki nem tesz a tésztába - én szoktam). Ha szükséges adjunk...
Az olajban megdinszteljük a hagymát, kevés vizet ráöntve beledobjuk a héjuktól megfosztott, apróra vágott paradicsomot.
Ha ezek megfőttek, lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a húst, és erős tűzön, folyamatosan...
A rizst alaposan megmosom, majd pici olajon fehéredésig pirítom. Felöntöm 2 bögre vízzel, sózom és fedő alatt takarékon 10 percig párolom, majd elzárva a gázt a fedő alatt hagyom állni...
Imádom a grillcsirke illatát!!
És ha van egy jó sütőnk, gyerekjáték otthon elkészíteni.
A csirkét megmossuk. A fűszerkeveréket olajban elkeverjük és ecsettel a csirkét szépen bekenjük vele.
Forgónyársra húzzuk és kb. 80-90 percig...
Babus nagymamám receptje, kiskorunkban -nagy örömünkre - sokszor készítette. Nem nagy ördöngösség
összedobni és nagyon finom.
A gombát pucoljuk meg, vágjuk szeletekre. A petrezselymet aprítsuk fel, majd olajon futtassuk meg.
Dobjuk rá a...
A húst megmossuk, bedörzsöljük a fűszersóval. A vöröshagymát megpucoljuk, karikára vágjuk. A fokhagymát szintén megpucoljuk, apróra vágjuk. Az almát meghámozzuk, felkarikázzuk.
Ezeket egy hőálló edény aljára fektetjük, rá egy evőkanálnyi zsírt,...
Fasírt új köntösben, zsemlemorzsa és olajszag nélkül.
Csak egy muffintepsi kell hozzá!
Először béleljük ki a muffintepsi horpadásait kereszt-alakban beletett baconcsíkokkal, úgy, hogy túllógjon a szalonna, amivel majd betakargatjuk a kis fasírtgolyókat.
A...
Frissítő, nyári leves.
Az epret jól megmossuk, megtisztítjuk. A tejjel és a borral felöntjük, és feltesszük a tűzre.
Cukorral és vaníliás cukorral ízestjük. Egyet rottyantunk rajta. Botmixerrel pürésítjük és a tejszínnel felöntjük.
Hűtve,...
A rizst megmosom jó alaposan, majd olajon fehéredésig pirítom. 4 akkora pohár vizet öntök rá, mint amekkora pohárban mértem a rizst. Sóval fűszerezem és fedő alatt alacsony lángon 10 percig...
Igazi "férfiétel".
Tanácsos előző nap kiklopfolni a húst, bevagdalni az oldalukat, hogy ne ugorjanak össze sütés közben.
Sózzuk, borsozzuk. A fokhagymákat fokhagymatörőn törjük át, keverjük el néhány evőkanál olajjal és dörzsöljük be...
Finom, tápláló krémleves igazán izgalmas levesbetéttel.
A gombócokhoz a túrót villával áttörjük. A petrezselymet apróra vágjuk. Összekeverjük a tojással, a sóval, a búzadarával, a petrezselyemmel, és fél órán át pihentetjük a...
A tésztához a tejet a cukorral meglangyosítom, és belemorzsolva az élesztőt, felfuttatom.
A lisztet meglangyosítom, közepébe az ujjammal mélyedést alakítok ki, ebbe öntöm az élesztős tejet. A tetejére visszakapirgálok egy kis...
Gyerekjáték elkészíteni és általában mindenki szereti!
Pucoljuk meg a hagymát és vágjuk apróra. Az apróra vágott hagymát a forró olajon fonnyasszuk meg, majd adjuk hozzá a darált húst és néhány percig...
Isteni finom omlós tészta alatt megbújó karamellizált gyümölcsök. Egy finom leves után kiváló második fogás.
Az almát hámozzuk meg, magházát távolítsuk el, vágjuk szeletkékre és kis nádcukorral, citromlével pároljuk meg, hogy...
A csirkemájat megmossuk, a felesleges zsírt (esetleg szívet, epehólyagot) levágjuk róla, baconbe tekerjük és óvatosan átszúrjuk egy fogpiszkálóval.
Egy jénai tálba kevés olajat öntünk, őrölt borsot és majorannát szórunk az aljára.
Ráhelyezzük...
Friss, egészséges szendvicskrém. Az avokadóban lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon termelését.
Arra ügyeljünk, hogy érett...
Egyszerű, -megkockáztatom, hogy - még gyakorlatlan férfiak is boldogulnak elkészítésével.
A csirkemellet felszeleteljük, besózzuk, és borspuszit nyomunk rá. Én mindig frissen őrlöm a borsot, sokkal intenzívebb így az íze. Remek borsőrlő...
A csirkemellszeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és állni hagyjuk fél órán át. Szeletenként 2-3 aszalt szilvával megtöltjük, feltekerjük a husit és jó szorosan, mint egy szaloncukrot folpackba csomagoljuk őket, majd...
Stahl receptje alapján
Előmelegítjük a sütőt 150 fokra. A paradicsomokat elnegyedeljük, és rátesszük egy akkora, sütőpapírral borított tepsire, amelyen egymás mellett elférnek. Semmiképp ne legyenek egymáson, akkor nem lesz sikeres az...
Este , munka után is könnyen összeállítható, finom, laktató vacsoraétel.
Lássunk hozzá: Egy nagy szál fehér- és kb. 4 közepes sárgarépát pucolj meg és reszeld le.
Hagymát piríts vajon, a répareszeléket tedd...
Egyszerű, gyorsan elkészíthető étel. Kedves kolleganőmtől, Ágitól tanultam.
A csirkemellet klopfoljuk ki. Sózzuk, borsozzuk, majd állni hagyjuk 20 percet.
Serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd süssük ki rajta a húsokat.
Melegítsük elő a...
Könnyű, egészséges fogás.
Az almát meghámozzuk, magházát kivesszük. Apró kockára vágjuk. A sajtot szintén felkockázzuk.
A csirkemellet apróra vagdaljuk, sózzuk, borsozzuk és kevés olajon pirosra sütjük. Megvárjuk míg kihűl.
Ezalatt a tejfölt és...
Pikáns vadragu a világbajnok burgonyafánkkal....
A pörkölthöz a megmosott húst tisztítsuk meg az inaktól, hártyáktól és vágjuk apró kockára. A hagymát pucoljuk meg, vágjuk apróra, majd forró zsiradékon pirítsuk-pároljuk üvegesre. Szórjuk...