Ez nem egy akármilyen torta, ezt drága férjem készítette, önnön kezével!
Íme a recept:
A piskótához melegítsük elő a sütőt 190-200 fokra. A tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. Öntsük...
A karácsonyi menü záróakkordjaként felszolgált túrórudi torta receptje következik, mely egy habkönnyű csokis piskóta alapra kent "súlyos" karamellkrém, könnyű túróhab, mandula és csoki együttese.
A karamellkrémet készítsük el először, mert hűlnie...
Ez egy amerikai eredetű ünnepi torta, a neve vörös bársonyt jelent.
A cukrászok felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a kakaópor kémiai reakcióba lép az író savaival, mely élénk vöröses-barna árnyalatú tésztát eredményez.
Ezt erősítették...
A kekszet ledaráljuk, vagy erős zacskóban sodrófával ütögetve felaprítjuk.
12 dkg vajat felolvasztunk, majd összedolgozzuk a keksszel. Egy
20 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral. Kezünkkel belenyomkodjuk alapnak a kekszmasszát.
180 °C-on negyed...
A sajttorta egészségesebb változatában a fekete áfonya a főszereplő. Ez a gyümölcs amellett, hogy nagyon finom, magas a kálium tartalma, van benne továbbá kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor.
Antibakteriális,...
Frissítően hat nagy melegben egy epres, tejszínes-tejfölös könnyű torta. Sok fehérjét tartalmaz, és viszonylag alacsony a kalóriatartalma, így diétázók is ehetnek belőle (kicsit).
Alapja egy vékony piskótaréteg. Ehhez melegítsük elő a...
Csokitorta nyári kiadásban. Ezt a könnyű csemegét Rita konyhájáról lestem el. Magas kakaótartalmú étcsokoládéval még az egészséges étkezés képzete is megvan.
Ismeretes a kakaó pozitív hatása az érrendszerre. A csokoládéban...
Az első - még nem magyar - eprek megjelenése inspirált arra, hogy egy családi szülinapozásra valami könnyű, epres tortát készítsek.
Bevallom, van némi csalás a receptben.
A torta alapja puha, csokis Zacher...
Ilyen ragadós-édes tortát rég sütöttem. Vendégek fogadására semmiképp ne próbálkozzunk elkészítésével, mert szeletelni sem lehet szépen, viszont kanállal nyammogni hideg téli estéken isteni.
Csak "ortodox" édesszájúaknak!
A paprika magazinban találtam az...
Imádom a sajttortát. Gondoltam, megbolondítom egy kis aszalt szilvával, merthogy egy ideje tengődött 25 dekányi a hűtőben.
Pár nap múlva láttam a Paprika tv-n, hogy másnak is eszébe jutott...
Illeskrisz remek receptjét nekem is ki kellett próbálnom, olyan gusztusos volt.
Hámozzuk meg a körtéket, hosszában vágjuk ketté, magházukat távolítsuk el. A vizet a cukorral és a fűszerekkel, a citrom levével...
Keserűen édes.
Ez a torta is - a csokitortával együtt - a Kis Kedvencem nyugdíjas búcsúztatójára készült. Remélem, jól telnek majd otthon napjaid, pihensz, és hasznosan töltöd az időt.
Szia, Kreb!
A piskótához...
Egy 24 cm átmérőjű tortaforma alját sütőpapírral béleljük. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
A répákat meghámozzuk, lereszeljük.
A cukrot az olajjal elkeverjük, majd egyenként hozzákeverjük a tojásokat is. Durvára törjük a diót,...
Gyümölcsös, napfényes, igazi nyári torta.
A piskótákhoz melegítsük elő a sütőt 190-200 fokra.
A piskóta elkészítéséhez a tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. Öntsük hozzá a cukor felét és keverjük...
Hozsikám névnapjára és örömére készült ez a habos könnyű nyári kis torta.
A piskótákhoz melegítsük elő a sütőt 190-200 fokra.
A piskóta elkészítéséhez a tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény...
2008-ban volt az ország tortája ez a pikáns, aszalt szilvás különleges torta.
Egy edényben vizet forralunk, és mikor forr a víz, elzárjuk a lángot, belerakjuk a kis kockákra vágott aszalt szilvát,...
A vakondtúrás torta Manko átiratában, túrósan...
A piskótához melegítsük elő a sütőt 190-200 fokra. A tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. Öntsük hozzá a cukor felét és keverjük tovább.
A...
A tojások fehérjét csipet cukorral habbá verjük. A sárgájákat a cukorral fehéredésig keverjük.
A fehérjébe óvatosan beleforgatjuk a sárgáját és beleszitáljuk a lisztet. Vigyázzunk, a hab ne törjön össze.
Sütőpapírral bélelt A4...
Habkönnyű, csokis-tejszínes torta szederrel bolondítva.
A piskótához melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
6 tojásfehérjét verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. A sárgájákat addig keverjük a cukorral, míg vajfehérségű lesz. Keverjük...
Sült is, túrós is...
A sütőt előmelegítjük 180 oC-ra.
A tésztához a cukrot, a vajat és lisztet összegyúrjuk. Ha nem áll össze, tejföllel segíthetünk a dolgon.
24 cm-es formába nyomkodjuk úgy, hogy kis...
Somlói galuska ünnepi köntösben.
A piskóta elkészítéséhez első lépésként melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
A tojások fehérjét csipet cukorral habbá verjük. A sárgájákat a cukorral fehéredésig keverjük. A fehérjébe óvatosan beleforgatjuk...
Könnyű, habos sütemény, nem bírom abbahagyni.
Az egyetlen nehézség benne a krémsajt beszerzése. Merthogy sótlan krémsajtot nehéz beszerezni (illetve drága).
Ám a Lidl-ben sikerült találnom alkalmas "anyagot". Ebből vettem két dobozzal és...
Finom, könnyű, csokis torta, dekoratív dísszel, amit előző nap érdemes megcsinálni.
A tojások fehérjét verjük fel kemény habbá csipet só hozzáadásával.
A csokit olvasszuk fel a vajjal együtt. A vajas csokihoz adjuk...
E második Sacher torta receptet Illeskrisztől lestem el.
Isteni, csokis,puha sütemény.
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.
A 14 dkg csokoládét olvasszuk meg a mikrohullámú sütő alacsony fokozatán. Ezalatt a fehérjét verjük fel...
Puncstorta- és cukormáz imádóknak....
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A mazsolákat beáztatjuk rum és befőttlé keverékébe. A tortaforma aljára sütőpapírt fektetünk, rápattintjuk a karimát és szépen körbevágjuk. Így elkerülhető a felpúposodás.
A...