Hozzávalók:
6 tojás
6 ek liszt
6 ek cukor
1 zacskó sütőpor
10 dkg vaj
karamell:
10 dkg cukor
Krém:
15 dkg mandulaliszt
15 dkg vaj
Másfél zacskó főzős vaniliás pudingpor
4 dl tej
5-8 ek cukor ízlés szerint
10 dkg szeletelt mandula
Recept:
Nemrégiben – szentségtörés!!! – vettem egy pici tortát a Szamosnál férjem születésnapjára időhiány miatt.
Borzasztóan édes volt, de mégis olyan, amire állandóan csak áhítozik az ember. Ezt szerettem volna rekonstruálni, nem sikerült ugyanazt az ízt elérnem, de ez se lett rossz.
A piskótát kivételesen vajas tésztából készítettem. Első próbálkozásom volt ez. Túl nagy különbséget nem éreztem a hagyományos piskótához képest. A vajat és a tojások sárgáját habosra kevertem a cukor felével. Hozzákevertem a liszttel elegyített sütőport. A fehérjét szintén kemény habbá vertem, majd hozzákevertem a maradék cukrot.
A fehérjét óvatosan, fakanállal hozzáforgattam a sárgájás keverékhez. Egy tortaforma alját sütőpapírra béleltem, ebben öntöttem a tésztát. 180 °-ra előmelegített sütőbe toltam.
A tészta felemelkedését követően mérsékeltem a hőmérsékletet 160 °-ra, majd készre sütöttem, amit tűpróbával ellenőriztem.
A kész kihűlt piskótát három lapba vágtam, és minden lapot nagyon vékonyan megkentem karamellizált cukorral.
A karamellkészítéshez video: https://www.youtube.com/watch?v=YHl633is0so
A mandulakrémhez a pudingport a cukorral és a tejjel fel főztem sűrű krémmé. Hozzákevertem a mandulalisztet.
Kihűlte után kihabosítottam a vajjal, és ezzel töltöttem meg a tortalapokat. Kívül is bevontam a krémmel.
Közben a mandulaszeleteket zsiradék hozzáadása nélkül megpirítottam, majd a tortát pirított mandulaszeletekkel díszítettem.