Hozzávalók:
Tészta:
30 dkg liszt
4 dkg méz
5 dkg vaj
1 tojássárgája
1 tojás
8 dkg cukor
1 kávéskanál szódabikarbóna
Krém:
4 tojás sárgája
5 dkg cukor
4 dl tej
4 evőkanál liszt
1 csipet só
25 dkg mascarpone
Porcukor
Fahéj
Kardamom
20 dkg dió
Díszítés:
30 dkg olvasztott csokoládé
5 dkg cukor
fél deciliter habtejszín
Recept:
Igencsak telt, gazdag ízű karácsonyi süteményt készítettem. Érdemes dupla adagot csinálni, mert nagyon gyorsan fogy.
A tésztához egy lábosban melegítsük össze a vajat, a tojásokat, a mézet és a cukrot.
Keverjük hozzá a szódabikarbónával elkevert lisztet és sót. Hagyjuk egy picit hűlni, hogy ne égessük meg a kezünket.
A sütőt melegítsük élő 170 fokra. A tésztát osszuk háromfelé, és szilikonos sütőpapíron nyújtsunk belőle 20 × 30 cm-es téglalapokat.
Körülbelül 10-12 perc alatt süssük halványbarnára őket.
A diót száraz serpenyőben pirítsuk illatosra, majd kihűlte után a felét daráljuk finomra. A másik felét, amivel a sütemény tetejét díszítjük majd, rusztikus darabokra aprítjuk vagy daráljuk.
A krémhez keverjük csomómentesre a tojássárgájákat a cukorral, a sóval, a liszttel és a tejjel.
Közepes lángon folytonosan kevergetve főzzük sűrű krémmé és hagyjuk kihűlni.
Ha már kellemesen hideg, habverővel dolgozzuk krémmé mascarpone, a darált dió, és egy kis fahéj esetleg kardamom hozzáadásával. További porcukorral állítsuk be a krém édességét ízlésünknek megfelelően.
A tölteléket osszuk három felé, és töltsük meg úgy a süteményt, hogy a tetejére is jusson a krémből.
Szórjuk rá a rusztikus diódarabokat, és spricceljük meg sós karamella mázzal illetve olvasztott étcsokoládéval.
Sós karamella mázhoz egy lábosban közepes lángon megpirítottam 5 deka cukrot, amikor folyékony karamellé változott, hozzáöntöttem a megmelegített tejszínt és kis lángon hagytam hogy egyneművé olvadjanak.
A díszítés előtt várjuk meg, hogy kihűljön.
Tegyük egy uzsonnás tasakba a krémet, és vágjunk a zacskó sarkán egy pici lyukat, azon keresztül spricceljük meg a süteményt. Ugyanígy járjunk el az olvasztott csokoládéval is.