Édes élet

Für Elise torta

4 hozzászólás 2 fotó

Fotók (2)

Kattints a képre a nagyításhoz

Hozzávalók

  • A piskótához:
  • 5 tojás
  • 2 evőkanál finomliszt
  • 3 evőkanál rétesliszt
  • 5 evőkanál cukor
  • fél zacskó sütőpor
  • Csipet só
  • Töltelék:
  • 2 tábla narancsos étcsokoládé
  • 0,3 liter tejszín
  • 60 kg marcipán
  • porcukor
  • Piros, fekete ételfesték

Babus nagymamám 91. születésnapjára készítettem. Vágya volt, hogy a Für Elize néhány sora szerepljen a tortán.
Boldog szülinapot, Babi!

A piskótához melegítsük elő a sütőt 190-200 fokra.
A tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. Öntsük hozzá a cukor felét és keverjük tovább.

A sárgájákat addig keverjük a cukor másik felével , míg vajfehérségű lesz. A liszttel elkevert sütőport több részletben adjuk hozzá, és keverjük jól el. Kevés fehérjehabbal lazítsuk, még habverővel dolgozva.
A maradék fehérjehabot óvatosan, immár kanállal keverjük hozzá, ne törjön össze.

Sütőpapírral béleljünk egy 18 cm méretű kapcsos tortaforma alját.

A masszát oszlassuk el a formában, tegyük a sütőbe. Ha megemelkedett a tészta, mérsékeljük a hőt 150-160 fokra és süssük addig, míg a közepébe szúrt villára vagy hústűre nem ragad massza, illetve addig, míg a tetejét megfogva már nem a „zacskózizegéshez” hasonló hangot adja. A kész piskótát hűlés után háromfelé vágjuk.

A sütésről részletes videot készítettem, itt érhető el.

A töltelékhez a csokikat apróra törve a tejszínnel mikrohullámú sütőben alacsony fokozaton, gyakran megkeverve olvasszuk össze. Hűtsük egészen le, míg besűrűsödik, majd habverővel keverjük habosra.

A tortát vízszintesen vágjuk kétfelé és töltsük meg, majd vékonyan vonjuk be kívülről is.

A marcipán egy részét tegyük el a kottának. A maradékot színezzük rózsaszínre. Porcukros felületen nyújtsuk 0,4-0,5 cm vékonyra. Megmintázhatjuk texturázó lappal. Vonjuk be vele a tortát. Segítségünkre lehet egy marcipánsimító eszköz.
A „gyöngysort” szilikoneszközzel készítettem.

A maradék fehér marcipánból készítsük el a kottának való táblát. A kottát ételfesték filctollal rajzoltam meg, de írókázni is lehet feketére színezett cukros tojásfehérjével..

4 hozzászólás

  1. Apró Ági

    De jó hogy itt szerepel a pontos recept is mostanában. Köszönjük !!!!

    1. Gasztromankó Szerző

      Kedves Ági!

      Ha a megjegyzés az én oldalamra szól, a pontos recept eddig is az oldalon szerepelt, csak a hozzávalók mennyisége a jobb felső sarokban volt elhelyezve, de nem mindenki találta meg.

      gasztromanko

  2. Tihanyi Rita

    Kedves Zsófi!

    Nagyon szép a tortád .Azt szeretném kérdezni,hogy hol és mennyiért tudok ételfestékes filcet venni?Sehol nem találok,pedig nagy szükségem lenne rá egy kotta tortához.Előre is köszi ha segítesz,Rita

    1. admin

      Szia Rita!

      A desszertmester.hu-n (Bp, Fillér utca), a soregi.hu-n illetve az Ázsia bt (Vámház krt 5)-nél lehet kapni a filcet, talán 600 ft körül mozog az ára.
      Jó sütögetést!

      Zsófi/gasztromanko

Szólj hozzá!

Az adataid (név, e-mail) csak a hozzászólás megjelenítéséhez kerülnek felhasználásra, és nem adjuk át harmadik félnek.