Hozzávalók:
4-5 db lilahagyma
3-4 evőkanál méz
3 evőkanál cukor
só
kakukkfű
őrölt színes bors
édes vörösbor
4 evőkanál olívaolaj
Recept:
A lilahagymát megpucoljuk, majd vékonyan felszeleteljük.
Egy serpenyőben felmelegítjük a mézet, majd hozzáadjuk a cukrot, és együtt karamellizáljuk, míg szép aranybarna színt kap.
Ezután hozzáöntjük az olívaolajat, jól összekeverjük és hozzáadjuk a szeletelt hagymát. Megszórjuk egy csipet sóval, és elkezdjük párolni. Megszórjuk egy kevés őrölt színes borssal és egy kevés kakukkfűvel.
Végül felöntjük annyi vörösborral, hogy ellepje. Lefedve tovább pároljuk. Közben többször megkeverjük, és ha szükséges, még bort öntünk hozzá.
Végül addig pároljuk, míg a hagyma teljesen megpuhul, és a leve szinte teljesen elforr.
Sültek és libamáj mellé remek kísérő.
Mennyi ideig tart az elkészítése?
Régebben már készítettem hasonlót, emlékszem, hogy finom volt, de nem tetszett, hogy több órát vett igénybe a párolás.
Szia Piroska!
Nem mértem, de biztos, hogy fél óránál nem volt több!
Próbáld ki!
Gasztromanko