Ha olcsón, gyorsan akarunk enni a büfénél eggyel nívósabb helyen, remek választás. A strand mellett található az étterem, az utcáról is be tudunk térni, de a strand felől is beülhetünk, ha kedvünk szottyan.
Az olvasott kritikákból kiderül, hogy régen színvonalasabb volt, nekünk most sem volt vele gondunk. A kiszolgálás gyors, kellemes, bár a két látogatá alatt az volt az érzésünk, hogy futószalagon mennek a vendégek, sietni kell az evéssel, mert már várnak az asztalra, mint a menzán.
Pirospont, hogy az üdítőket az asztalnál nyitják ki, és hogy nem mirelit sült krumpli használnak. Első alkalommal rendeltünk egy adag hagymás rostélyost sültkrumplival, és egy tányér erdei gombás, barna mártásos sertésszeletet. Az ételek gyorsan, ámde díszítés nélkül érkeztek ki.
A gombás hús Négyes osztályzatot kapott. Hagymás rostélyos erős közepes, sajnos a hagyma rajta hideg volt, és állott. A burgonya klassz, hogy házi, de nagy kár, hogy a séf elkapkodta az aprítását. Mondhatnánk, hogy rusztikusra vágta, de ez költői túlzás lenne, a nagy darabok sajnos nem is tudtak átsülni teljesen.
Második alkalommal férjem bolognai setésszeletet kért, mi pedig pontyhalászlét és rántott pontyot sült burgonyával. A sertésszeletből túl sokat nem lehetett kihozni, erős közepes, a halászlé nagyon jóízű volt, bár lehetett volna sűrűbb is.
Az árak alacsony-közepesek. A kávé finom erős ristretto.
A két adag étel, illetve gyereknek külön két sültkrumpli ketchuppal, egy almalé, egy kóla, és és sör meg a két kávé 6500 Ft (2017)
Osztályzatom: 4/5
Sétány étterem
Örkény István sétány 1., Csopak 8229
Tel.: +36 87 456 327