Holló és Róka étterem, Ráday utca

Két kedves barátnőm/kolleganőmmel szerettünk volna egy jót beszélgetni és vacsorázni munka után, így megpróbáltunk keresni egy hangulatos helyet az alkalomhoz. A Ráday utca mindenkinek megfelelő távolságban van, így azon a  környéken vadásztunk.

2018 tavaszán nyílt meg a „hiánypótló„, a  Holló és  Róka  a Ráday utcában, így ez Budapest első raclettező-je, nem volt vitás, hogy – az interneten fellelt  vegyes vélemények ellenére – ki kell próbálnunk.

Az étteremben a svájci hegységek jellegzetes ételét, olvasztott sajtot kínálnak különféle  formában. A francia „racler” kifejezés kaparást jelent, a raclette félkemény tehénsajtot jelöl, amit főleg Franciaországban és Svájcban készítenek. Ezt megolvasztva főtt burgonyára vagy pirítósra folyatják, majd csemegeuborkával és gyöngyhagymával tálalják. Az olvasottak szerint a Holló és Rókában a fogás lelkét a dunaharaszti Parasztsajt termékei adják.

Megérkezve helyet foglaltunk kint a teraszon. A pincérnőre hosszasan vártunk, mire megkaptuk az étlapot, holott egyedüli vendégek voltunk.  Racletteket kínálnak különféle formában: kérhetjük tálként szervírozva vagy szendvicsként felszolgálva ropogós házi kenyérrel és házi lilahagymalekvárral is. Ezeken kívül választhatunk különféle tapaszokat, salátát, magyaros egytálételeket.

Az itallap hosszabb, mint az étlap:  a  borlap minden igényt lefed a vörös, rozé és buborékos tételeken át az édesebb aszúkig, de rumok és sörök terén is van miből válogatni.

Én egy rozé fröccsel megelégedtem, két asztaltársam gintonikot illetve szintén fröccsöt rendelt. Ételnek pulled pork raclette szendvicset, raclette szendvicset, és sült camambert rendeltünk.

Csalódásként ért bennünket, hogy a tradícionális raclette itt egy sajtos melegszendvics „NDK-s” sütőben sütve.  Nem mondom, hogy nem  ízlett, mert isteni volt, de nem egészen erre számítottam.

A szendvicsen avokádó, apróra vágott paradicsom és lilahagyma pihent, és balzsamecetkrém fokozta az ízorgiát. Azóta többször elkészítettem otthon is. A pulled pork raclette szendvics sem volt semmi több mint egy jó vastag kenyér szelet amire rákockáztak egy darab húst  majd ráolvasztottak egy kis sajtot. A pulled pork nem ez, nem ilyen. A pulled pork pont azért drágább mert több idő és energia elkészíteni, a húsnak olyan puhává kell főnie/sülnie, hogy szálaira essen szét.

A camambert-t szerencsére nem lehetett elrontani.

A túlárazott melegszendvicseket külön-külön fizettük.  A számla rendezésekor egyikőnk véletlenül úgy fogalmazott, hogy „lesz egy szendvics és egy fröccs„. A pincérnő válasza a következőképpen hangzott: „Már volt…

Nem mellékesen megjegyzem, hogy a mellékhelyiség kritikán alulian kicsi és koszos volt.

Holló és Róka

Budapest, Ráday u. 23

Tel.: (1) 415 1412

Osztályzatom: 2/5

Ha tetszett, kattints és küldd el ismerőseidnek, vagy kövess Facebook vagy YouTube csatornámon!

  A+ a-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*