A minap kipattant drága Férjem fejéből az isteni szikra, miszerint cukrászdákat is kellene tesztelnünk. Ez jó ürügy volt arra is, hogy megkóstoljunk néhány „bolti” süteményt is, hisz eddig nemigen vettünk így semmit, inkább sütöttem itthon. Ez a jó szokásom persze megmarad, de egy kis betekintést nyerünk a cukik kínálatába.
Első alkalommal az Erdős és fiai cukrászda került górcső alá.
Az Etele téren található, nyáron többször láttunk kígyózó sorokat fagyiért az üzlet előtt. Most is minden szék foglalt volt az amúgy apró helyiségben. A kínálat nem volt túl bő, hiányoztak a klasszikus mignonok például, de azért tudtunk válogatni. Mi elvitelre kértünk négy szelet tortát, amit itthon ízleltünk meg, lássuk az eredményt.
A klasszikus csokitorta
Egy szó jellemzi az első falat után: FINOM!
A tetején fekvő szép sima bevonat nem tortabevonó massza. Az kérem, igazi csokoládé. A krém szintén csokis, nincs olyan „vajas-kakaóporos” érzés, a tésztája puha, nem száraz, nem morzsálódik. Az egész sütemény a régi időket idézi. Perfekt.
Eszterházy torta
Ez volt a legkevésbé finom a négy szelet közül. Talán picit sok volt a krém, az arányok nem teljesen jók. Talán túl vajas is. Ezt ellensúlyozza a tetején a jó vastag fondant, amiért viszont pluszpont jár. Azt meg kell említeni, hogy tényleg jó diós, tömény.
Habos diós torta
Ez a nyertes a mai kínálatból. Vastag tészta, ami jó szaftos, már-már masszának nevezném, nem tésztának. A szélén viszont finom ropogósra sült. Isteni a sok-sok diótól. Erre került egy pikáns málna- vagy talán szederlekvár (bogyós, az biztos), ami ellensúlyozza az édes, ropogós tojáshabot. Mennyei!!!!!!
Málnás-habos torta
Ez a férjem választottja volt, én nem rajongok a gyümölcsös sütikért, de ízlett!
A krém selymes, tejszínes, gyönyörűen rétegezve a puha, kellemes piskótával és a málnazselével, ami tényleg málnából volt, még a magok is látszottak.
Nagyon mutatós szelet, és nem csalódtunk az ízében sem!!!
Egy szó, mint száz, a szeletek jól vizsgáztak, nyáron-vagy talán már tavasszal- visszatérünk fagyikóstolóba!!!
Erdős és fiai cukrászda
Budapest, Etele tér 3, 1115
Tel.: (1) 203 3226
Szia Zsófi!
Nagyon finom ez a sütemény. Én is megsütöttem. Meggylekvárral kentem meg az alsó lapot, és a
máktölteléket meggyszemekkel dúsítottam.
Köszönöm a receptet, és gratulálok az alkotásaidhoz!
Puszi: Magdi
Édes vagy, Magdi!
Köszönöm!
Szia Zsófi!
Férfi létemre nekem is sikerült megbírkózni vele:) Tökéletes recept, gratulálok, isteni finom, ma ismét nekiállok :)
Gratulálok!
További sikereket kívánok!
Zsófi
Csókolom a kezét Zsófia.
Nos megcsináltam én is, ( nem először sütök ) betartottam a receptúrát,ám nekem egy kis lisztet kellett még hozzá raknom,mert lágynak találtam..:) és a szódabikarbóna helyett sütőport használtam,és valami fenomenális lett..:) Ja és a mákba kevertem 15 dkg. kókuszreszeléket is.
Köszönöm a receptet,üdvözlettel,Béla.
Kedves Béla!
Köszönöm soraidat. A tészta állagát nagyban befolyásolja a tojás nagysága, a liszt minősége. Néha elkel egy kis plusz liszt, vagy kicsivel kevesebb, persze!
A kókusz reek ötlet!
További jó sütögetést, és üdvözöllek az olvasóim közt!
Gasztromanko Zsófi :)